BCS kreativitás

A barkácsolni vágyóknak kívánok segítséget nyújtani az összegyűjtött ötletekkel.

 

Öltözködéssel kapcsolatos

 

 

 

 

 


 

Mi illik

Öltözködés szabályai

Patent felhelyezése

 
   

 

 

Öltönyviselés

 

2017. május 12.

 

Tárgyalás, konferencia, előadás, vagy egyszerűen csak az iroda; egy tervező manapság szinte mindenhol öltönyt visel, viselhet. Márpedig ha viseljük, érdemes úgy tenni azt, ahogy kell. Cikkünkben néhány pontban összefoglaltuk (mármint tette azt számunkra egy szakértő) az öltönyviselés egyszerű szabályait.

 

Az elegancia alapvetően két dolgon múlik: mit viselünk és azt miként. Mindkettő ugyanolyan fontos. A világ legdrágább szövetéből is készíthetünk egy tökéletes szabású öltönyt, ha helytelenül viseljük és hasonlóan bármennyire is jól tájékozott valaki, a rossz ruházatot szinte lehetetlen korrigálni.

 

Az alábbiakban összeszedtük azon pontokat, amelyek betartásával Ön tájékozottságról és öltözködési etikett terén kellő műveltségről tesz tanúbizonyságot, ám amelyek hiánya sajnos épp ennek ellenkezőjéről árulkodik. A lista nagyon hosszú lehetne, könyveket lehet megtölteni ezzel, így ebben az anyagban kizárólag az öltönyviseléshez kapcsolódó ismeretekre szorítkoztunk.

 

Az elegáns férfinak tartása van.
Egy elegáns férfi kihúzza magát és előre néz. Fejét felemeli, vállait hátracsapja és egyenes a tartása. Mindez büszkeségről, magabiztosságról és önbizalomról árulkodik. Az elegáns megjelenés alapja a megfelelő tartás. Görnyedt háttal még senki sem volt elegáns.

 

A megfelelő méret kiválasztása
Az elegancia egyik kulcsa, hogy a megfelelő méretű ruházatot viseljük. Magyarországon inkább a túl nagy öltönyök a jellemzőek, de előfordul az ellenkezője is. Sem a túl nagy méret - amikor úgy néz ki mintha egy hordót viselne - sem a kötözött sonka megjelenés nem vonzó. A rossz méretválasztást több módon is elkerülheti. Az egyik, hogy ismeri mely gombokat illendő begombolni egy öltönyön (erről lesz szó később), megjegyzi az itt olvasottakat, vagy ha méretre készíttet szakemberrel öltönyt.

 

Néhány tipp elöljáróban:
• Az öltöny ujjának a csuklója vonaláig kell érnie, nem tovább. Ha lejjebb ér, akkor valószínűleg túl nagyméretű a zakó.
• A vállainak éppen csak hozzá kell érniük a zakó szövetéhez belülről. Ha kidomborodik a válla, akkor túl kicsi az öltöny. Ha a gombolási szabályok betartásával begombolja a zakót és az elején a szövet bárhol kissé be van horpadva, beesik, akkor viszont túl nagyméretű a zakója. Hasonló a helyzet, ha a zakó gallérja nem simul rá az inge gallérjára és eláll. Ez is a túl nagy méretre utal.
• Gombolja be a zakóját. Ha megfogja a zakót a gomb részénél és finoman a testétől elhúzza azt, akkor 3-4 centinél jobban nem szabad az öltönynek eltávolodnia, ellenkező esetben túl bő öltönyt visel. Ugyanígy oldalt a derekánál sem engedhet az öltöny 3-4 centivel többet oldalirányba.

 

Öltönyfazonok
Alapvetően két fő irányvonalat különböztetünk meg, az egysoros és a kétsoros öltönyöket. Az egysoros valamivel modernebb, míg a kétsoros klasszikusabb. Különbség továbbá, hogy az egysoros kevésbé zárt, így kevésbé meleg viselet (bár ezt az anyagválasztás jelentősen módosítja).

 

Az egysoros öltöny esetében a gombok számával nagyjából leírható a fazon: egy, kettő, három és négygombos öltönyöket különböztetünk meg. Ezek közül leginkább a két és háromgombos fazonok a mindennaposak, a négygombos egy magasan záródó, amely kiment a divatból, az egygombos pedig egy különlegesebb fazon.

 

A kétsoros öltönyt is a gombok számával lehet leírni, de kicsit másként. A kétsoros öltönyön a gombok egymás mellett – ahogy a neve is mondja – két sorban (oszlopban) helyezkednek el. A típust két számmal szokták jellemezni. Az első szám az öltöny külső részén található gombok száma, ami 2, 4, 6 és 8 lehet. Praktikusan ez azt jelenti, hogy 1, 2, 3 vagy 4 gombpár van az öltönyön. Ezek közül a négy és a hat a leginkább gyakori. A második szám, hogy ezek közül hány gombolható, ugyanis nem mindegyik az. Amelyik gomb nem gombolható, azok díszgombok, egész pontosan úgynevezett vendéggombok. Tehát egy 6x4-es öltönyön 6 gomb található, amelyből 4 gombolható. A kétsoros öltönyök esetében a fazonok nagyon sokat változtak az idők alatt (erről bővebben a blogomban olvashat). A kétsoros öltöny esetében jelenleg azon fazonok divatosak, amelyeknek a derék vonala, vagy a felett található gombolható gombpárjuk. A derék vonala alatti gombokat nem is célszerű begombolni, de erről később.

 

Öltönygombolás
Van néhány alapszabály, amelyek betartását különösen fontosnak tartom, mert roppant látványosan árulkodnak az öltönyviselési szabályok ismeretéről, ilyenek az öltönygombolási szabályok. Amikor leül, gombolja ki a zakóját, amikor feláll, gombolja be. Ünnepi alkalmakkor, nyilvános beszéd és előadás közben mindig gombolja be az öltönyét. A kérdés az, hogy mely gombokat. Az összes gombot begombolni komoly hiba!
A gombolási szabályok különböznek az egysoros és a kétsoros zakó esetében, ráadásul a gombok száma is befolyásoló tényező. Az egysoros kétgombos zakónak a felső gombját szokás begombolni, az alsót nem. Az egysoros háromgombos zakónál kétféle megoldás elfogadott: vagy csak a középső, vagy a középső és a felső gombot együttesen lehet. A lényeg az, hogy az alsó gombot soha ne gomboljuk be. Ez egy nagyon fontos aranyszabály, amit nagyon sokan elrontanak. A zakó szabása – különösen az egysoros fazon esetében – úgy lett kialakítva, hogy az alsó gomb nincs begombolva. Ha mégis megteszi, azzal garantáltan elrontja a megjelenését. Elegáns férfi ilyet nem tesz.
A kétsoros zakók esetében sem bonyolult a helyzet. A gombolásuk leginkább attól függ, hány pár gomb található rajtuk. Egy gombpár estében azt illendő begombolni. Két gombpárnál a felső sort zárjuk és az alsót nem, de mindkét sort begombolhatjuk, ha az alsó gombpár is a derékvonalon vagy picivel az felett található. Három vagy több gombpár esetén az alsó sor kivételével mindegyiket illendő begombolni. Amint látható az esetek többségében az alsó gombot nem gomboljuk be. Kivételt mind az egysoros, mind a kétsoros öltöny esetében az jelent, ha csak egy gomb, vagy egy gombpár található.

 

Ing gallérjának gombolása
Az elegáns férfi zakóhoz inget visel. Manapság sokan a lazaság szimbólumának tekintik a kigombolt inggallért – amely bizonyos helyzetekben megengedett, máskor kerülendő. A szabály roppant egyszerű: nyakkendő és zakó együttes viselésekor soha ne gombolja ki az ing gallérját. Amikor viszont nem visel nyakkendőt, akkor hasonlóan furcsa hatást kelt egy begombolt inggallér – ilyenkor inkább gombolja ki.
Előfordul, hogy hosszú, több órás megbeszélésen a férfiak szükségét érzik annak, hogy lazítsanak megjelenésükön. Ilyenkor lehetséges az ing gallérjának kigombolása és a nyakkendő meglazítása, ám ez esetben ajánlott a zakót levenni. Bónusz, hogy akár az ing ujját is feltűrheti ilyen esetben. (Rövid ujjú inget csak nyaraláskor és strandon viseljen.)

 

Nyakkendő
Ahogy korábban már írtuk, zakóval és kigombolt inggallérral ne viseljen nyakkendőt. A nyakkendő másik fontos szabálya, hogy az öv vonaláig kell érnie. Ügyeljen arra, hogy a nyakkendője ne lógjon ki a nyakrészen hátul a gallér alól.

 

Nem ajánlott a nyakkendőt betűrni az ing alá – kivéve bizonyos szakmák, így a felszolgálók vagy a fegyveres testület tagjai számára. Ha zavarja, hogy a nyakkendő szabadon mozog, akkor nyakkendő tűvel vagy nyakkendő csipesszel rögzítheti azt.
Az elegáns viseletbe belefér olykor egy élénkebb színű, vagy mintás nyakkendő, ám a különböző állatfigurás, rajzfilmfigurás, netán pikánsabb tartalmú kiegészítők viseletétől tartózkodjon.

 

Csokornyakkendő
Csokornyakkendőt zakóhoz viselni a legfrissebb divat szerint akár trendi is lehet, különösen a fiatalok számára, üzleti és diplomáciai körökben azonban mosolygásra adhat okot. Sokan egyedinek gondolják, ám egyetemi professzorokon kívül másoknak nem ajánlott. Ugyanakkor szmokinghoz és frakkhoz a csokornyakkendő viselete kötelező, része a mindenkori elvárásnak!
Csokornyakkendőt kibontva kizárólag James Bond viselhet.

 

Zokni
Roppant kellemetlen, ha kilátszik a lábszára. A „titokzokni” és a bokazokni sportcipőkhöz illetve lazább ruházathoz való, az elegáns férfi hosszú zoknit visel, amely garantáltan elfedi lábát még ülő helyzetben is, amikor a nadrág szára feljebb csúszik.
Tartózkodjon a mintás, kockás, csíkos zoknik viselésétől, leginkább sötét, vagy az öltöny színével harmonizáló, egyszínű zoknit viseljen.

 

Márkanév és levarrások
A márkanevek és címkék az öltönyviseléshez nem tartoznak hozzá. Az öltönyökön a márkajelzések nem oly módon jelennek, mint a sportruházaton és nem is cél annak mutogatása. Éppen ezért a zakó ujján lévő márkajelzést távolítsa el – annak a szerepe a vásárláskor véget ér. (Azért szerepel rajta, hogy a kereskedelemben szállításkor, illetve az üzletekben az eladók gyorsabban azonosíthassák a terméket.) Hasonlóképp a slicceléseket, illetve zsebek levarrásait is távolítsa el. Ezek szállításkor az öltöny megóvása érdekében kerültek a termékre, viseléskor már nem oda illőek és mosolygásra adnak okot.

 

Nadrág, öv és bújtató
A nadrág szárának a cipőig illik érnie és egyéni ízléstől függően egy vagy két törés lehet a szárán, ahol a cipőre rálóg. Ha ennél több ránc van a nadrágon, akkor túl hosszú a szára, igazíttassa meg. Övbújtatóval készült nadrághoz mindig viseljen övet, ennek hiányában félkész a megjelenése. Az övnek valós szerepe van, feladata a nadrágot a helyén tartani. Készülhet nadrágtartóhoz vagy hétköznapi nevén hózentrógerhez is a nadrág, ez esetben azonban nincsen rajta övbújtató.

 

Cipő
Öltönyt kizárólag zárt orrú bőrcipővel viseljen. Szandált, mokaszint, papucsot vagy sportcipőt soha ne viseljen öltönnyel. Az elegáns cipők divatja keveset változik, klasszikus és időtálló. Bizonyos alaptípusok, mint az un. Oxford, évtizedek óta divatosak. A kopott, kijárt, piszkos cipő a legelegánsabb megjelenést is tönkreteszi.

 

Mandzsetta
A megfelelő méretválasztásról már ejtettünk szót, ami az öltöny ujján pontosan látszik. Az elegáns zakó a csukló vonaláig ér, az ing pedig 5-10 millimétert kilóg alóla. A kézfej közepéig érő zakó vagy ingujj nem elegáns, sokkal inkább kelt olyan benyomást, mint a gyermek, aki édesapja ruháját viseli.
Ha mandzsettagombot visel, akkor ügyeljen arra, hogy az színben harmonizáljon az öltöny, a nyakkendő vagy a díszkendő színével, anyagában pedig az órája és az öv anyagával (az ezüst vagy fémszínű övcsat az aranyozott mandzsettagombbal nem harmonizál).

 

Díszkendő
A díszkendő az egyik legelegánsabb kiegészítő, olyan apróság, ami egy férfi megjelenését kiemelheti a tömegből, ha jól használja. Használata nem kötelező, ám ha mégis viseli valaki, akkor érdemes néhány apróságra odafigyelni. Viselésére nagyon kevés általános szabályt lehet hozni, egyesek szerint a díszkendőnek a nyakkendő valamely színével kell harmonizálni, mások megengedőbbek, és az ing színét is ide sorolják. Egy dologban azonban mindenki egyetért: nem szerencsés, ha a nyakkendő és a díszkendő ugyanabból az anyagból van. Ugyan sokszor kínálják ezeket párban, ám ha Ön valóban a kivételes elegancia útjára akar lépni, akkor álljon ellen a csábításnak és ne vásároljon csomagban lévő nyakkendő és díszkendő párt. Az Ön feladata a megfelelően harmonizáló együttest megtalálni Sokkal szerencsésebb, ha az egyik valamivel mintásabb, izgalmasabb, míg a másik kevésbé hangsúlyos.
Kivétel természetesen most is akad, esküvői ruházat esetén lehet azonos anyagból a díszkendő és nyakkendő (sok esetben még a díszmellény is abból az anyagból van, bár az már kicsit sok), illetve frakk viselésekor a csokornyakkendő és a díszkendő anyaga és színe megegyezhet (ami természetesen fehér).

 

Forrás: gangel.hu

 

 

Mi alapján válasszon öltönyt?

 

A legtöbb férfi számára az öltönyvásárlás vagy készíttetés nem rutinfeladat, éppen ezért összeszedtünk néhány olyan szempontot, amelyet érdemes átgondolni, mielőtt öltönyt készíttet.

 

Mielőtt öltönyt vásárolna/készíttetne gondolja át az alábbiakat:

 

  1. Milyen gyakorisággal szeretné az öltönyt viselni?
  2. Milyen alkalmakkor (milyen igénybevételnek lesz kitéve az öltöny)?
  3. Milyen évszakban?
  4. Milyen hosszan szeretné használni az öltönyt?
  5. Mennyire változékony az Ön alakja?
  6. Milyen alakja van Önnek?
  7. Milyen színt válasszon?
  8. Milyen gyakorlata van Önnek öltönyviselés terén?

 

 

 

1. Milyen gyakorisággal szeretné az öltönyt viselni?

 

Ez az elsődleges szempont. A kérdés azért fontos mert más szempontoknak kell megfelelnie egy olyan öltönynek, amelyet naponta viselnek (bár általános szabály, hogy ha egyik nap viselt egy öltönyt, akkor utána egy napot hagyja pihenni) és más egy olyannak, amelyet csak évente 1-2 alkalommal. Nem mindegy, hogy az évnek csak egy adott részében (télen, nyáron) vagy bármely évszakban szeretné azt viselni. Ezeket mind érdemes átgondolni és a szabóval átbeszélni. A rendszeresen viselt öltöny esetében más, magasabb kopásállóságú és kevésbé érzékeny szövetet fog javasolni, míg a ritkábban hordott öltöny esetében a különlegesebb anyagok is hosszú távon szolgálhatják az ügyfelet. Ugyanígy más bélést javasolunk egy könnyű nyári öltönyhöz, mint egy négy évszakos darabhoz.

 

 

 

2. Milyen alkalmakkor szeretné viselni?

 

Vannak anyagok, amelyek nem viselik jól ha intenzív mozgást végzünk benne (tánc). Különösen ha Önnek összeér a combja, mert kidörzsölődik és nagyon gyorsan elveszíti eleganciáját. Általában a kasmírt tartalmazó anyagok nem ajánlottak.

 

Másrészt az alkalom meghatározhatja a színt és esetekben a fazont is.

 

 

 

3. Milyen évszakban szeretné viselni az öltönyt?

 

Az egyes szövetek között tömegre hatalmas különbség lehet. Vannak kimondottan nyári, téli és „4 évszakos” szövetek. Utóbbiak igazából inkább 10 hónaposak, a legnagyobb nyári kánikulában azért azokban is melege lesz.
Ha Ön ritkán visel öltönyt, akkor ne egy kimondottan könnyű, nyári anyagot válasszon, mert hűvösebb időben fázni fog benne, ugyanakkor a téli vastagabb szövetekben már tavasszal is megsülhet.

 

 

 

4. Milyen hosszan szeretné használni az öltöny?

 

Vannak akik szerint egy öltöny elég egy életre – érettségi, esküvő, temetés. Mi azért azt gondoljuk, hogy ennél talán sűrűbben érdemes öltönyt viselni.
Ha Ön ritkán hord öltönyt, akkor nem érdemes az éppen aktuális divatnak felülnie – vannak olyan öltöny fazonok, amelyek évtizedek alatt is megőrizték eleganciájukat. Ilyen az egysoros 2 gombos fazon, illetve a kétsoros 6 gombos fazon. A méretre készült öltöny – hacsak tényleg nem a leginkább aktuális divathullám szerint készíttetjük – akkor valóban örökké elegáns megjelenést biztosíthat.

 

 

 

5. Mennyire változékony alakja van Önnek?

 

Amennyiben az Ön testsúlya 5-10 százalékot folyamatosan változik, akkor ne az extrém szűk jelenleg leginkább felkapott fazont készíttessen, mert könnyen lehet hogy 1-2 hónap múlva nem tudja begombolni, vagy épp lógni fog. Egyszer bő lesz, egyszer szűk. Természetesen a méretre készült öltönyt folyamatosan lehet méretre igazíttatni, de talán Ön sem szeretne 3 hetente alakíttatni a ruháján. Ettől még lehet szűk, karcsúsított fazont választani, csak egy pici mozgásteret tervezzen be a szabó.

 

Ugyanakkor a ragasztott technológiával készült öltönyöket könnyebb alakítani, míg a ragasztás nélküli, jóval komolyabb belső kiképzést igénylő darabokat. Ha az Ön alakja nagyon változékony (még növésben van, vagy valamiért az várhatóan 5-10 kiló felett fog változni) akkor ezt beszélje meg a szabóval és annak szellemében készül az öltönye, így az könnyen átalakíttatható lesz.

 

 

 

6. Milyen alakja van Önnek?

 

Az Ön alakja befolyásolja a javasolt fazont is. Ahány ember, annyi forma és nagyon nehéz általánosságban tanácsot adni, hogy kinek milyen fazon javasolt. Alapvetően két fő fazon van, az egysoros és a kétsoros öltöny. A kétsoros öltönyt begombolva illik viselni, ezért leginkább a vékony férfiaknak előnyös, a pocakban erősebbeket pont a legelőnytelenebb helyen erősíti. Vékony testalkatú férfiak számára mind az egysoros, mind a kétsoros fazon előnyös lehet. A gombolás módja is sokat változtat egy öltöny formáján. A sok gombos, magasan záródó fazonok inkább az alacsonyabbak számára előnyösek, mert őket nyújtja, ezzel szemben a magas férfiaknak általában a kevesebb gomb a jobb.  Természetesen ezek csak általánosságok, örömmel adunk tanácsot a tekintetben, hogy személy szerint az Ön számára mely fazon lehet a leginkább előnyös.

 

 

 

7. Milyen színt válasszon?

 

Üzleti és alkalmi helyzetben más és más színek dominálnak. Amíg az üzleti környezetben a szürke és a kék színek illetve ezeknek különböző világosabb és sötétebb árnyalatai elfogadottak, úgy alkalmi viseletben a fekete szín dominál. Fontos tudni, hogy a fekete nem üzleties szín. Ha Ön azonban egyetlen öltönyben gondolkodik, akkor egy sötétszürke, vagy mélykék öltönyt javasolhatunk, amely mind üzleti, mind alkalmi (esküvő, temetés) esetén tökéletesen megállják a helyüket.

 

 

 

8. Milyen gyakorlata van az öltönyviselés terén?

 

Talán furcsának hangzik, de nem mindegy, hogy Ön milyen rendszerességgel visel öltönyt. Vannak fazonok, amelyek egy picivel nagyobb gyakorlatot igényelnek. Egész egyszerűen az öltöny azon mutat jól, aki kihúzza magát és akinek egyenes a tartása. Görbe háttal, laza testtartással nem lehet egy öltönyt viselni. Vannak azonban fazonok, amelyek különösen kényesek erre. Például egy kétsoros öltönyt zárva (begombolva) illendő viselni amit szokni kell. Ha Ön ritkán hord öltönyt, akkor olyan fazont Önnek ajánlani, amely akkor is jól áll amikor Ön kevésbé figyel oda a tartására.

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 3
Össz.: 1 757

Látogatottság növelés
Oldal: Öltözködéssel kapcsolatos
BCS kreativitás - © 2008 - 2024 - bcskreativitas.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »